filmes elbeszélés | Rio Bravo | dramaturgiai és narrációs elemzése | | 2011.05.26. |

A félév végi szemináriumi dolgozat témájához én Howard Hawks: Rio Bravo című filmjét választottam. Nem csak azért mert a műfaji filmek közül nekem a western az egyik kedvencem, hanem azért is, mert úgy gondolom, hogy az elbeszélést és a dramaturgiát nagyon jól be lehet mutatni e filmek ’egyszerűségén’.
Azt, mondhatjuk, hogy a dramaturgián a „konfliktus felépülésének és megoldásának rendjét érjük” (Kovács András Bálint, 1997, 64). Minden film általában, de legfőképp az amerikai (hollywoodi) sikerfilmek arra épülnek, hogy feszültséget állítanak, a nézőben majd azt feloldják. Ezek a filmek konfliktusokra épülnek, amelyek egyrészt tovább viszik a cselekményt, másrészt pedig érdekessé, izgalmassá teszik (jobb esetben) a filmet a néző számára. Minden filmnek megvan a maga dinamikája, ezáltal meghatározódik a sebessége is. Minél több konfliktus és annak feloldása van egy filmben, annál inkább tekinthetjük gyorsnak a művet, mint például egy akciófilmet, azonban minél kevesebb van, annál lassabbnak hat, ehhez a drámákat vagy romantikus filmeket tudnám hasonlítani.
Minden filmnek megvan a saját narratív szerkezete, de ezek nagyon sok filmben átfedik egymást. Olyan univerzális filmszerkezetekről beszélek itt, amely ahhoz segíti a film készítőit, hogy mindenki könnyedén be tudja fogadni a filmjeiket, megértsék azokat. Ez egy olyan, a legtöbb ember által már befogadott struktúra, ami által kérdőjelek nélkül térhet ki a néző a moziból. Alapjában véve, a néző tudja, hogy milyen műfajú filmre ül be, legalábbis a legtöbb esetben, ez már sokat segít neki belekapaszkodni a történetbe. Vannak olyan dolgok, amelyek csak műfaji filmekben fogadhatóak el, például csak a burleszk az a mi teret ad a rendkívül ügyetlen már-már röhej tárgyának számító főhősnek, míg ez egy másik műfajban elég nehezen lenne elképzelhető, elképzelem, ahogy Chaplin elindul vámpírokra vadászni. Beláthatjuk, hogy nem működne. A másik fontos dolog az időrendiség egy filmben. Rengeteg kutatás folyt az emberi figyelés irányában és ez nem csak tapasztalati, hanem tudományos alapot is adott arra, hogy mekkora az az időszakasz, amikor az ember képes befogadni sok információt, és hogy mennyit kell, pihenjen ez után, hogy felfogjon mindent, amit kapott. Ez nagyon fontos egy rendező szempontjából, hogy az a tudásmennyiség, amit a néző kap befogadható legyen, mert az egyszeri mozizó nem rendelkezik annyi háttér információval, mint a rendező. Ezért tehát nagyon fontos dramaturgiailag úgy felépíteni a filmet, hogy a folyamatos információáramlás szabályozásával a néző teljes mértékben megértse a filmet és azt, hogy mi miért történik, mert akkor boldogan, egy élménnyel tér haza.
Az expozíció nem csak egy film elejét jelenti. Olyan dramaturgiai elem, amely meghatároz egy egész filmet. Számos funkciója van, ezáltal a filmkészítés egyik legfontosabb és legérzékenyebb pontja. Az expozíció nem csak elkezdi a filmet, ez az, ami belevisz minket a történetbe, azt is mondhatnám, hogy ez az a ’hook’ ami, beránt minket a filmbe. Ez nem kell a film történeti időrendjének megfeleljen gyakran, csak információ átadó szerepe van. Olyan ízelítőt kapunk a filmből, ami által fel tudjuk vázolni a legfontosabb jellemzőit. A Rio Bravo főcíme alatt már megfigyelhetjük a tájat, ami valószínűleg a vadnyugat. Ezt nem nehéz meghatározni, mivel a tájegység nagyon hasonlít a már előző filmekben és történeti tudásnak megfelelően felvezetett filmekhez. Hozzá kell tegyem, hogy a néző mindig valamilyen tudással rendelkezik már, amikor belép a moziba, ezt a rendezőnek pedig ki kell használnia. Ha jól felméri a helyzetét, akkor könnyedén az előnyére fordíthatja azzal, hogy olyan dolgokat mond el, amit a néző nem tud, ezért kevesebb információval is nagy területet tud lefogni, ellenben ha nem sikerül neki és mindent megmagyaráz a film nagyon szájbarágós lesz, ezáltal unalmas és élvezhetetlen. Visszatérve a Rio Bravora nagyjából meghatároztuk a helyszínt, a színészek, akiket mutatnak mind lovon, ekhós szekéren ülnek, ingben és mellényben kalappal a fejükön, fegyverrel az oldalukon. Ez már nagy részben segít minket meghatározni a műfajt, tehát be tudjuk rakni a westernbe az eddig látottakat. Az expozíció hivatott arra is, hogy bemutassa nekünk a főbb szereplőinket, és hogy meghatározza a későbbiekre vonatkozó feladatokat. Mintegy fellelhető a majdani cél (goal) ezekben a jelenetekben. Általában a főszereplők és a cél az, ami meghatározza az expozíciót. E kettőnek a tudatában a néző felállíthatja magában az elvárásait a filmmel kapcsolatban, elképzelheti, hogy mi fog történni a filmben. Ez is hozzájárul, ahhoz, hogy a néző mennyire élvezi a filmet. Minden ember kíváncsi és minden ember szeret találgatni. Ezért ha az ember néz egy filmet, akkor mindig szeretné tudni előre, hogy mi fog történni és örül neki, hogyha nem az történik, mert akkor egy olyan fordulat állt be a történetben, amire nem számított. Tehát az expozíció fontos. A Rio Bravoban sincs másképp. Szépen sorban Hawks bemutatja a szereplőket. Először egy részeg fickót, akit később megtudunk, hogy Ficsúrnak hívnak. Megtudjuk róla, hogy nincs pénze, ezt egyrészt látjuk a ruháján másrészt egy dollárért benyúlna akár a köpőcsészébe is, csak hogy ihasson valamit. Megtudjuk, hogy nem egyszeri részegség az, amit láttunk, hanem hogy alkoholista, mert a helyiek Borachonnak azaz részegesnek nevezték el. Továbbá az expozíció második felében rájövünk, hogy ő a seriff helyettes, mert ott van a csillag a mellkasán. Ezzel válik érthetővé, hogy a seriff előző este mért nem engedte, hogy belenyúljon a csészébe, majd később Ficsúr miért segített neki a kocsmában mikor le akarták fegyverezni. A nyájas alak, akit börtönbe zártak gyilkosságért, pedig látszik, hogy vagyonos és azt hiszi, hogy a törtvény felett áll. Ezért meri hasba lőni azt az ártatlan embert a kocsmában, ami miatt később börtönbe kerül. Az expozíció folytatásában megismerhetjük a seriff barátját Wheelert, akiről kiderül, hogy régóta jóban vannak. Ezenfelül Colorado Ryant, aki kihívó modorával és kisfiús arcával hódít már a film legelején. Nem tudjuk a filmben itt még, de Colorado lesz az egyik főszereplő ezért mutatták be is részletesebben, mint a többieket, Wheeler pedig majd több motiváció forrása is lesz a későbbiek folyamán. A seriff és barátja beszélgetéséből megtudjuk, hogy a fickó, akit az előző este letartóztattak Nathan Burdette öccse, aki jómódú és nagyhatalmú ember, aki biztosan ki szeretné szabadítani testvérét, ezért nagy csetepatéra lehet számítani. Eddig tart az expozíció, ennél a filmnél egészen benyúlik a történetbe, de minden lényeges információt megtudunk, amit a film feltétlen megértéséhez meg kell.
Általában, mind irodalmi mi filmelméleti szempontból 5 egységre tudjuk felbontani a filmet. Ez a Todorov féle narratív struktúra melynek első része egy nyugalmi állapot, ami a film kiindulópontját jellemzi. Minden történet így kezdődik. A második pont az, amikor valami ezt az egyensúlyi vagy nyugalmi állapotot elbillenti a helyéről, jelen esetben Joe lelövi a fickót a kocsmában, ezért börtönbe kerül. A következő pont, amikor a protagonista is felfedezi, hogy a nyugalmi állapot megbomlott, ez az, amikor újabb és újabb terveket szőnek az irányba, hogy a nyugalmi helyzetet visszaállítsák. Ezek a jelenetek folyamatosan újabb motivációt vagy fordulatot hozhatnak, általában még több szereplő bevonásával. Majd eljön a cselekvés ideje, amikor a hős végleg felveszi a harcot, hogy az egyensúlyi állapot újra létrejöjjön. Mikor Nathan elkezdi játszattatni a vérengzés dalát, már tudhatjuk, hogy a film tetőpontjához közeledünk és ezt a történések is igazolják. Mint például: Ficsúrt kiütik vagy Chance-t túszul ejtik, majd azt akarják, engedje ki a foglyot. Az igazi kísérlet azonban az egyensúlyi helyzet visszaállítására, a végső harc, a tetőpont, amikor ki kell cserélni a két foglyot. Ennek eredményeképpen újra létrejön az egyensúly, de meg kell, hogy jegyezzem, hogy ez nem az egyensúly, ami a film elején volt, hanem egy másik. Sok minden változott az óta ezért nem is lehetne ugyanaz. És ez minden filmre vonatkozik.
Ebben a filmben fordulatoknak és epizódoknak sem vagyunk híján. Általában a történeteket olyan sematikus fordulatokkal tarkítják, hogy az a megfelelő irányba haladjon. A fordulatok fontos elemei egy filmnek, ezek azok, amelyek más irányba viszik a történteket. Ezeknek a fordulatoknak az elhelyezése és kijátszása nagymértékben meghatározza egy film sikerességét. Minél inkább drasztikusabb egy fordulat annál jobban magával tudja ragadni a nézőt, de vigyázni kell, hogy azért megmaradjunk a saját műfajunk és filmünk keretein belül, mert a visszájára is fordulhat a dolog. A fordulat mindig valamilyen, érzelmi szálat hordoz magában, azt is mondhatnám, hogy a „drámai feszültséggel van kapcsolatban” (Kovács András Bálint, 1977, 45). A Rio Bravoban több olyan fordulat is megjelenik, amely kihatással van a szereplőkre, mint amikor lelövik Wheeler-t. Nem csak Chance barátja hanem Coloradoé is volt. Ez azt eredményezi, hogy a seriffet és Coloradot is elkezdi fűteni a bosszú. Az is fordulat, amikor Damby megjelenik és úgymond megmenti a serifféket a mögéjük kerülők elöl.
Epizódoknak nevezzük azokat a jeleneteket, amelyek nincsenek közvetlen kihatással a történet további részére. Ide sorolnám a Feathers-sel együtt lévő jeleneteket, melyek inkább csak arra szolgálnak, hogy minél jobban megismerjük a seriffet, és hogy a későbbiekben motivációt szolgáljanak, mind a hölgynek, mind pedig Chancenek. Azzal, hogy Carlos feleségét túszul ejtették, Ő motiválva lett arra, hogy segítsen a serifféknek később.
Ahogy egy filmben haladunk már egészen körvonalazódik bennünk, hogy kik a főszereplőink. Általában csak néhány szereplő lehet az, aki a filmet irányítja, a többiek csak segítenek nekik. Ebben a filmben véleményem szerint több főszereplő is van. A 3 főszereplő, akik merőben alakítják a film történetét: Chance, Ficsúr és Colorado. Ők azok és még talán Dumby, akit a legjobban és a legrészletesebben bemutatnak, Ők azok, akikre a legtöbb fordulat vagy motiváció hatással van, ez teszi őket főszereplővé.
Az előbb már említettem a motivációt. Minden filmben meg kell magyarázni azt, hogy ki miért és mit csinál. Ez fontos, mert ha a hősnek nem lenne igazán lényeges végrehajtania valamit, akkor a nézőnek mért legyen lényeges ezt elfogadnia. A motiváció egy olyan eszköz, ami érzelmileg és szellemileg is tudja befolyásolni a szereplőket, akik ezáltal megváltoztathatják a döntéseiket, gyakran teljesen másképp is cselekednek utána. Ha Feathers nem lett volna szerelmes a seriffbe biztos nem segített volna neki azzal a cseréppel. Vagy ha nem lennének régi barátok Chance és Ficsúr lehet, hogy elnézőbb lett volna vele, az ivással kapcsolatban. A motiváció mindig az a tényező, ami megadja, hogy a szereplők miért cselekednek úgy ahogy. Ezek a motivációk gyakran a film elejétől kezdve jelen vannak, gyakran pedig közben alakulnak ki, mint egy elrabolt hölgy, akibe szerelmes a hős. A motiváció gyakran lehet több szálon futó is. Nem csak azért mert különböző motivációk is kívánhatnak ugyanolyan megoldást, hanem akár egy személyben is lehet több olyan motiváció szál ami, arra a tettre sarkallja a szereplőt. John Chance nem csak azért nem akarta elengedni a rabot, mert ő a seriff és nem engedheti, már a bosszúvágy is fűtötte, mert lelőtték a barátját, a harmadik motivációt pedig a szeretteinek a védelme szolgáltatta.
A film elbeszélése tekintetében közlékeny, mert gyakran többet látunk, mint maguk a szereplők. Például amikor az orvlövészt szedik le a kocsmában, mi tudunk róla a szereplőink pedig nem. Ezzel ellentétben általában nem tudunk több tárgyi tudás, mint maguk a szereplők ezért mondhatjuk, hogy a film nem mindentudó. És nem nevezném nyíltnak sem, mert nincs benne olyan pont, ami a nézőhöz szólna, a szereplők sem szólnak ki a nézőkhöz és narrátor sem segít a megértésben.