Free Essay

Utvonaltervezo

In:

Submitted By sadam88
Words 2304
Pages 10
Informatikai rendszerek fejlesztése, beadandó feladat
Készítette:
Malatinszky Anita (Neptun: OOHSJH)
Sulán Ádám (Neptun: XTFFRP)
Műszaki menedzser szak

I. Feladatspecifikáció
2014-ben a külföldiek 46 millió látogatást tettek Magyarországon, 5,4%-kal többet, mint előző évben.
A külföldi látogatók 97%-a az európai országokból érkezett. A külföldi beutazók több mint egyötöde (22%) szlovák, 18%-a román, 16%-a osztrák, 7%-a szerb állampolgár. A szomszédos országokból érkezők mellett továbbra is kiemelkedő a német látogatók száma (2,9 millió fő), akik kétharmada turisztikai célú utazó volt. A turisztikai célú kiadások 20%-kal emelkedtek: ezen belül a gyógy- és egészségmegőrzésre, a városnézés, körutazásra.
A balatoni üdülőkörzetben eltöltött külföldivendég-éjszakák száma 3,6%-kal csökkent, a Budapestre látogató külföldi turisták 4,4%-kal több vendégéjszakát töltöttek el
2013-hoz képest.
Az adatok alapján Magyarországra, és azon belül Budapestre egyre több külföldi turista érkezik. A turisták főleg a gyógyfürdők illetve városnézések iránt érdeklődnek.
Ez nem csak a külföldi vendégekre igaz, hanem a belföldi idelátogatókra is.
Mivel tudnánk megkönnyíteni az idelátogatók helyzetét, ha keresnek egy helyi látványosságot vagy fürdőt? Az internetet már mindenki könnyen használja. De ha külföldre érkezünk vagy egy olyan városba ahol még nem jártunk, akkor nem tudjuk, hogy pontosan mit is keressünk és hol. Kellene egy olyan rendszer, amiben minden információt könnyedén megtalálnak. Térképen egyszerű jelzésekkel jelezve, hogy hova érdemes elmenni. Ami a legfontosabb, nem csak az úti célokat jelezné, hanem hogy milyen tömegközlekedési eszközzel, honnan és mikor tudunk eljutni.
Egyszerű érthető szimbólumok segítségével és ahhoz tartozó jelmagyarázattal megjelennének a képernyőn lévő térképen. Ha valaki pontosan nem tudja hol áll éppen, akkor azt is egyszerűen kiderítheti. Úgy is ki lehetne választani az indulási helyünket, hogy az adott ponttól induljunk, az Útvonal tervezőtől. De ezt könnyen át is lehet írni, ha valaki más útvonalat szeretne tervezni magának.
Ezeken kívül, amivel még egyszerűbb lenne az útvonaltervezés, ha a saját nyelvünkön tehetnénk mindezt. A legjelentősebb országok közé tartoznak, akik hozzánk érkeznek az Egyesült Királyság, Németország, Olaszország, Oroszország és az Egyesült Államok derül ki a kiadványból. Az Európán kívüli országok közül még Izrael, Japán, a Koreai
Köztársaság és Kína játszik jelentős szerepet a főváros idegenforgalmában. A KSH alapján lenne választható nyelv a magyar, angol, német, olasz, orosz, lengyel, kínai és a szlovák.
Az sem elhanyagolható tény, hogy ez a gép megfelelő helyen legyen kihelyezve.
Például a nagy forgalmú pályaudvaroknál, tereknél. Figyelemfelkeltőnek kell lennie és

egyértelműnek, hogy mire is használható. Fontos a jó színhasználat, hogy ne lehessen összekeverni a jegyautomatákkal vagy egyéb automatákkal. A jegyautomatáknál nálunk főleg a kék-lila-sárga színek dominálnak. Nem csak a színekkel kell felkelteni a figyelmet, hanem egy figyelemfelkeltő táblával és logóval. Magyarul és angolul is szerepelne rajta a felirat, azaz, hogy „Interaktív Térkép” és „Interactive Map”.
Fontos, hogy ütésálló, időjárásálló és modern legyen. A rongálás ellen több eljárás és módszer is létezik manapság. A képernyő védelmére edzett üveg, a graffiti ellen pedig speciális védőbevonatok. Ki kell bírnia az időjárás változásokat. Megfelelő anyagokat kell felhasználni hozzá. Az élettartamuk is megnő ezeknek a gépeknek, ha megfelelő anyagokból épül fel és technológiával készülnek el. Ezt az interaktív térképet érintőképernyő által tudjuk használni. Az érintőképernyő könnyen használható és tisztítható. Ha odalépünk a térképhez először az „Érintse meg a képernyőt” és a „Touch screen” feliratot látnánk meg. Majd egy üdvözlő szöveget pillantanánk meg magyarul és angolul. Azután egyből kiválaszthatnánk azt a nyelvet, amire nekünk szükségünk van.
Egy rövid leírásban ismertetnék ennek a gépnek a használatát és, hogy mire is tudjuk használni valójában. Megjelenne a képernyőn az útvonaltervező és a térkép maga. Az útvonaltervező két dologból állna. A kiindulási pontból, ami lehet az ottani helyzetünk, amit kiválaszthatunk vagy az általunk beírt cím. És a végállomásból. Ezt szintén magunk is kitölthetjük.
Internet-elérés mindenképpen kell a gépeknek, így könnyen és összehangoltan lehet frissíteni az adatbázisokat: a nevezetességekről, a menetrendekről külön adatbázisok kellenek. A nevezetességekről fényképes, pár mondatos ismertetőt kell biztosítani, egyfajta kedvcsinálóként. Folyamatosan figyelni kell az aktuális akciós ajánlatokat, vagy múzeumok esetén például az aktuális kiállításokat, és ezeket is fel kell tüntetni.
Lehetőséget kell adni a felhasználónak, hogy az általa kiválasztott útvonalat el tudja menteni, majd elküldeni azt saját eszközére, például okostelefonjára, hogy ne kelljen fejben tartania mindent. Természetesen a felhasználó személyes adatait szigorúan védeni kell, azt elmenteni, hosszabb távon tárolni nem szabad.

II. Részletes feladatspecifikáció

Részletek

Konkrét cél

Hozzá a listához

Adatok elküldése
Üdvözlőképernyő

Nyelvválasztás

Bemutatkozás
Részletek

Ajánlat

Hozzá a listához

Adatok elküldése

Üdvözlőképernyő
Ez fogadja a géphez érkező felhasználót, több nyelven kiírva jelzi, hogy érintésre indul a program.
Nyelv kiválasztása
Zászlókkal segítve a felhasználót, ezen a képernyőn kiválaszthatja, milyen nyelven szeretné használni a gépet.
Bemutatkozó képernyő
Miután ki lett választva a nyelv, a gép röviden, videós formában bemutatja a funkcióit a választott nyelven, majd továbblép a funkcióválasztáshoz. Amennyiben a felhasználó úgy ítéli meg, hogy nincs szüksége a videós segítségre, át tudja azt léptetni, ezzel egyből a funkcióválasztó képernyőhöz jut.
Funkcióválasztás
Itt lehet kiválasztani, hogy konkrét célállomáshoz kér navigációt, vagy adott típusú helyekre kér ajánlatot a közelből.
Konkrét cél
Megadhatja a kiindulási pontot (a gép helye, a szállodája, stb…), a célállomást cím vagy név alapján, esetleg a térképen rámutatva, hogy mikor szeretne utazni, illetve, hogy milyen közlekedési eszközzel (gyalog, tömegközlekedéssel, autóval, stb.).

Mindezeket közérthető ábrák jelzik a képernyőn, és természetesen van lehetőség javításra is.
Ajánlat kérése
Megadhatja a kiindulási pontot, egy hatósugarat, amekkora körben szeretne keresni a kiindulási pont körül, illetve azt, hogy milyen típusú, jellegű helyet keres. (természeti hely, múzeum, műemlék, étterem, szórakozóhely, stb.). Ezen választás során is egyértelmű képes segítséget kap a szöveges felsorolás mellé. A kiindulási pont itt is ugyanúgy cím, név, vagy a térkép alapján adható meg. A program statisztikaként tárolja, hogy ajánlatkéréskor a felhasználók mely helyeket választották előszeretettel, és ez alapján finomítja az ajánlást. Az egyes helyszínekről rövid kis bemutatót mutat, különös tekintettel az időszakos akciókra, lehetőségekre és ajánlatokra. Emellett természetesen a nyitva tartás, az elérhetőségek és a legalapvetőbb információk mind elérhetők a gépen, és folyamatosan frissítve vannak.
Hozzáadás a listához
Miután a fenti módok valamelyikén a felhasználó kiválasztott egy úti célt, és megkapta a szükséges információkat az odajutásról, lehetősége van arra, hogy újabb meglátogatni kívánt helyeket keressen. Ezért kell egy memóriában tárolt lista, amelyben az összes, abban a munkamenetben keresett hely, és az oda vezető út benne van. Ezt az információt egy olyan fájlban is tárolni kell, amit kérés esetén el tud küldeni a felhasználónak email-en a rendszer.
Munkamenet vége
Célszerű módon, a képernyőn való véletlen mellékoppintásokat megelőzendő, egy fizikai gomb megnyomásával jelezheti a felhasználó, hogy nem kíván több információt kapni. Ennek megnyomásakor a gép először megerősítést kér, majd ha ezt megkapta, rákérdez, hogy elküldje-e email-en az információkat a felhasználónak, aki helyben meg is adhatja címét, ami természetesen semmilyen módon nem kerül tárolásra, biztonsági és személyiségi okokból. Miután ez megtörtént, a gép automatikusan visszalép az üdvözlőképernyőre. Amennyiben adott ideig (ez változtatható a rendszergazdák által, legyen mondjuk 5 perc) nincs aktivitás a gépen, akkor szintén visszaáll az alapállapot, és az üdvözlőképernyő fogadja a következő felhasználót.
A felhasználók által elérhető funkciók mellett karbantartási céllal fontos, hogy magát a gépet is el tudják érni az arra jogosult személyek, ennek módja helyben egy kulccsal nyitható rész lenne, melyhez csak az fér hozzá, akinek kulcsa van hozzá. Miután kinyitotta a kulccsal, hozzáférhet az adatbázisokhoz, frissítheti azokat helyben, akár pendrive-ról, hozzáférhet a konfigurációs beállításokhoz. Emellett a frissítés alapvetően egy megadott, nem túl frekventált időpontban (például valamikor éjjel),

ütemezve, interneten keresztül történik, ilyenkor a gép a frissítés időtartamára minden egyéb funkciót lezár, és jelzi, hogy kis türelmet kér, amíg a frissítés zajlik.

III. Képernyőtervek

IV. Tesztesetek
1. teszteset:
A gép készenlétben van, amikor a felhasználó odalép hozzá, és megérinti a képernyőt.
A gép továbblép a nyelvválasztó képernyőre, ahol a felhasználó érintéssel az angol zászlóra mutatva kiválasztja az angol nyelvet. Betöltődnek az angol nyelvi fájlok, miközben a felhasználó végignézi a bemutatkozó videót. A felhasználó pontosan tudja, hova szeretne eljutni, ezért beírja a címet, valamint megadja, hogy a gép helye a kiindulási pont. Ezek után kiválasztja a tömegközlekedés opciót. A program először kikeresi az adatbázisokból a lehetséges útvonalakat, majd összeveti őket, és a legoptimálisabbat, azaz a leggyorsabbat adja vissza a felhasználónak. A felhasználó nem kéri az útvonal elküldését, majd kilép a programból, amely visszaáll az üdvözlőképernyőre. 2. teszteset:
A gép készenlétben van, amikor a felhasználó odalép hozzá, és megérinti a képernyőt.
A gép továbblép a nyelvválasztó képernyőre, ahol a felhasználó érintéssel a spanyol zászlóra mutatva kiválasztja a spanyol nyelvet. Betöltődnek a spanyol nyelvi fájlok, miközben a felhasználó átlépteti a bemutatkozó videót. Nincs konkrét célja, ezért ajánlást kér a géptől, 10 km-es körzetben, a múzeumok között. A gép az adatbázisból kiolvassa a megfelelő adatokat, majd ezeket a korábbi felhasználások során tapasztalt statisztikák szerint rangsorolja. A felhasználó kéri az útvonal elküldését az emailcímére, megadja azt, majd a sikeres küldést követően kilép a programból, amely visszaáll az üdvözlőképernyőre. Az email-cím nem kerül tárolásra semmilyen formában. 3. teszteset:
A gép készenlétben van, amikor a felhasználó odalép hozzá, és megérinti a képernyőt.
A gép továbblép a nyelvválasztó képernyőre, ahol a felhasználó érintéssel az olasz zászlóra mutatva kiválasztja az olasz nyelvet. Betöltődnek az olasz nyelvi fájlok, miközben a felhasználó átlépteti a bemutatkozó videót. Nincs konkrét célja, ezért ajánlást kér a géptől, 5 km-es körzetben, az éttermek között. A gép az adatbázisból kiolvassa a megfelelő adatokat, majd ezeket a korábbi felhasználások során tapasztalt statisztikák szerint rangsorolja, külön felhívva a felhasználó figyelmét az aktuális akciós ajánlatokra. A felhasználó kéri az útvonal elküldését az email-címére, megadja azt, majd a sikeres küldést követően kilép a programból, amely visszaáll az üdvözlőképernyőre. Az email-cím nem kerül tárolásra semmilyen formában.
4. teszteset:

A gép egy félkész keresés utáni állapotban van, amikor a felhasználó odalép hozzá.
Látja a többnyelvű figyelemfelhívó feliratot, hogy a terminálon levő fizikai gomb használható ilyen esetben, ezért azt megnyomva az üdvözlőképernyőre lépteti a gépet. A gép továbblép a nyelvválasztó képernyőre, ahol a felhasználó érintéssel a francia zászlóra mutatva kiválasztja a francia nyelvet. Betöltődnek a francia nyelvi fájlok, miközben a felhasználó átlépteti a bemutatkozó videót. Van konkrét célja, de nem tudja a címet, csak a hely nevét, ezért azt kezdi beírni. A gép az adatbázisból felismeri a nevet, ez alapján betölti a címet. A felhasználó megadja, hogy autóval szeretne eljutni oda, a gép ez alapján kiszámítja az optimális útvonalat. A felhasználó kéri az útvonal elküldését az email-címére, megadja azt, majd a sikeres küldést követően kilép a programból, amely visszaáll az üdvözlőképernyőre. Az email-cím nem kerül tárolásra semmilyen formában.
5. teszteset:
A gép készenlétben van, amikor a felhasználó odalép hozzá, és megérinti a képernyőt.
A gép továbblép a nyelvválasztó képernyőre, ahol a felhasználó érintéssel az olasz zászlóra mutatva kiválasztja az olasz nyelvet. Betöltődnek az olasz nyelvi fájlok, miközben a felhasználó átlépteti a bemutatkozó videót. Ekkor jön rá, hogy véletlen rossz nyelvet választott, ezért a terminál gombját használva kilép, majd a francia zászlóra mutatva kiválasztja a francia nyelvet. Több konkrét célja is van, ezért ezeket egyesével megadja, majd hozzáadja a listához. Egy-egy újabb címnél a gép automatikusan felajánlja, hogy a kezdőpont a legutóbb megadott célállomás legyen.
Miután végzett minden címmel, a felhasználó kéri az útvonal elküldését az emailcímére, megadja azt, majd a sikeres küldést követően kilép a programból, amely visszaáll az üdvözlőképernyőre. Az email-cím nem kerül tárolásra semmilyen formában. 6. teszteset:
A gép készenlétben van, amikor a felhasználó odalép hozzá, és megérinti a képernyőt.
A gép továbblép a nyelvválasztó képernyőre, ahol a felhasználó érintéssel az olasz zászlóra mutatva kiválasztja az olasz nyelvet. Betöltődnek az olasz nyelvi fájlok, miközben a felhasználó átlépteti a bemutatkozó videót. Kiinduló pontnak megadja a hotel címét, ahol megszáll, majd ajánlatot kér, 2 km-es körben az éttermek között. A gép elvégzi a keresést az adatbázisban, majd kiadja az ajánlatok listáját. A felhasználó választ, jelzi, hogy a visszaút is érdekli, és tömegközlekedéssel közlekedik. Megadja, hogy nagyjából mikor esedékes a visszaút. A gép kikeresi az optimális útvonalat, a visszaútnál figyelmet fordítva az éjszakai járatokra. Ezután a felhasználó kéri az útvonal elküldését az email-címére, megadja azt, majd a sikeres küldést követően

kilép a programból, amely visszaáll az üdvözlőképernyőre. Az email-cím nem kerül tárolásra semmilyen formában.
7. teszteset:
A felhasználó éppen akkor érkezik a géphez, amikor az frissíti az adatbázisait. Látja, a kiírást, amely egy kis türelmet kér, majd fél perc várakozás után már az üdvözlőképernyő fogadja. Megérinti a képernyőt, a gép továbblép a nyelvválasztó képernyőre, ahol a felhasználó érintéssel az angol zászlóra mutatva kiválasztja az angol nyelvet. Betöltődnek az angol nyelvi fájlok, miközben a felhasználó átlépteti a bemutatkozó videót. Mivel átléptette a videót, nem ismeri a gép funkcióit, ezért a kérdőjelre mutat, ekkor a gép bemutatja neki a funkciókat. A felhasználó pontosan tudja, hova szeretne eljutni, ezért beírja a címet, valamint megadja, hogy a gép helye a kiindulási pont. Ezek után kiválasztja a tömegközlekedés opciót. A program először kikeresi az adatbázisokból a lehetséges útvonalakat, majd összeveti őket, és a legoptimálisabbat, azaz a leggyorsabbat adja vissza a felhasználónak. A felhasználó nem kéri az útvonal elküldését, majd kilép a programból, amely visszaáll az üdvözlőképernyőre. 8. teszteset:
A gép készenlétben van, amikor a felhasználó odalép hozzá, és megérinti a képernyőt.
A gép továbblép a nyelvválasztó képernyőre, ahol a felhasználó érintéssel az olasz zászlóra mutatva kiválasztja az olasz nyelvet. Betöltődnek az olasz nyelvi fájlok, miközben a felhasználó végignézi a bemutatkozó videót. Érdeklődési célzattal végignézegeti az alul található ábrákra mutatva, hogy milyen helyek vannak a közelben. Nem akar útvonalat kérni, csak megnézni a lehetőségeket, információkat, stb., ezért miután ezzel végzett, kilép.
9. teszteset:
Új adatok kerülnek az internetes adatbázisba, amelyet a gép használ. Az előre beállított időpontban a gépek ellenőrzik, hogy van-e különbség az internetes verzió, és a gépen levő között, és amennyiben talál változást, letölti az újat. A régiről biztonsági másolatot készít, és azt eltárolja, arra az esetre, ha sikertelen lenne a frissítés. Ezek után letölti a friss fájlokat, és betölti azokat.
10.teszteset:
Rendszergazda érkezik a géphez, kulccsal. Lenyitja a kulccsal a fedelet, ezáltal hozzáfér a géphez, és elkezdi azt konfigurálni. A magával hozott pendrive segítségével

manuálisan frissíti az adatbázisokat, majd újrakonfigurálja a gép internet kapcsolatát, hogy legközelebb már automatikusan tudjon ismét frissülni.

Similar Documents