Értékalapú kormányzás
Beadandó házidolgozat

A korrupcióellenes ipar és a rendszerszintű korrupció vizsgálata és kapcsolata

I. Bevezetés

Házidolgozatom kiindulási pontjaként a korrupció visszaszorításával kapcsolatos problémákat boncolgató, álláspontom szerint annak két egyik legnagyobb akadályát jelentő problémát tárgyaló cikkeket választottam. Ezek között elsőre talán nem találunk egyértelmű kapcsolatot, de a cikkek által felvetett témák átgondolását követően azonban gyorsan rá fogunk jönni, hogy a két problémakör gyökerei nagyon is közel esnek egymáshoz.

A korrupcióellenes küzdelem egyik alapja ugyanis a hitelesség. Bárki tűzi is zászlajára ezt a célt, más mozgalmaknál hangsúlyosabban jelenik meg az az igény, hogy a reformokat követelő hangadók a nyilvánosság szemében olyan személyek legyenek, akiket nem érhet az a vád, hogy a mozgalomból anyagi hasznot húznak. Ennek oka az, hogy a maga a korrupció is végső soron a köz kárára történő egyéni haszonszerzésként értelmezhető. Ezen kiindulópont alapján a mozgalom ellenzői, vagy a korrupcióellenes folyamatok akadályozásában érdekelt csoportok még azzal vádolhatják a korrupcióellenes csoportokat, hogy saját önös érdekük és a program fenntartása érdekében tulajdonképpen egy gerjesztett problémát próbálnak látszatintézkedésekkel orvosolni. Manapság nem nehéz belátni, hogy ennek a félelemnek van jogalapja, a régebb óta működő női/faji vagy más tekintetben egyenlőséget követelő mozgalmakat – sőt még a holokauszt-problematikáját kezelő szervezeteket is – egyre gyakrabban éri az a támadás (persze elsősorban szélsőségesebb nézeteket valló csoportok irányából), hogy a mozgalom céljai már rég megvalósultak, a mozgalmak csak azért kárognak, hogy az évente dollármilliókban (ha nem milliárdokban) mérhető támogatásokat és állami szubvenciókat továbbra is felvehessék.

Természetesen sem Magyarországon, sem a korrupcióval súlyosan sújtott országokban nem mondhatja azt senki, hogy a probléma nem létezik, de igen nagy önteltségre vallana, ha ezeket a hangokat nem kezelnénk időben. Éppen ezért már most érdemes elkerülni azokat a szituációkat és csapdákat, amikkel lőszert adhatunk a korrupcióellenes intézkedések ellenérdekelt csoportjainak.

A problémakör másik kapcsolódási pontja az a valós veszély, hogy a mozgalmak részproblémákra standardizált válaszokat adó programjai nem csökkentik érdemben a korrupció érvényesülését, csupán éberebbé teszi annak haszonélvezőit, akik igyekeznek tevékenységüket nehezebben felderíthető formában űzni, ami végső soron árt a nyomozó hatóságok hatékonyságának.

II. Steve Sampson korrupcióellenes iparral kapcsolatos cikkének az értékelés és kritikája

Az előszóban kifejtett problémakört fejtette ki részletesen Steve Sampson „A korrupcióellenes ipar: a mozgalomtól az intézményig” c. cikkében. A cikk első bekezdésében rögtön ferde szemmel állapítja meg, hogy a korrupcióellenes ipar és a korrupció gyakorlatilag egymás mellett léteznek. Meg kell valljam, hogy bár a cikk több lényeges pontjával egyetértettem, ez a megjegyzés azért a kelleténél több pejoratív mellékjelentést hordoz magában, hiszen ez önmagában szerintem nem ellentmondás - sőt természetes dolog - hogy a probléma és az arra adandó válasz szükségszerűen egy bizonyos ideig egymással párhuzamosan is létezhet. Vigyázó szemünket sokkal inkább a léptékekre és a hatékonyságra kell helyeznünk.

A döntéshozóknak és a korrupció ellen küzdőknek arra kell figyelniük, hogy a probléma kezelésére adott válasz ne váljon bürokratikus önérdekké, azaz ne tévesszük szem elől a probléma valódi nagyságát, és a látszatintézkedések helyett itt is törekedjünk a hatékony forrás-felhasználásra. Ez nem csak a korrupció egészét jelenti, hanem az egyes részterületeit is. Gyakorlati példával megközelítve hiába költ a kormányzat dollármilliókat a rendőri vesztegetések felderítésére és megelőzésére, ha ezen vesztegetési forma már rég marginális a rendszerben, és a korrupciós háló már rég a közbeszerzések rendszerszintű irányításra helyezi a hangsúlyt.

A cikk helyesen állapítja meg azt is, hogy a probléma magja a mozgalom eliparosodása: azaz nem veszi figyelembe az egyéni társadalmi berendezkedéseket, a problémát standardizálja és az erre adandó válaszokat is formalizált termékként próbálja eladni nemzetközi egyezmények és szubvenciók keretei között. Ennek egyenes következménye, hogy a mozgalom nem képes elérni a célját, mert ugyan a korrupció érzékelés valószínűleg nő (ami a probléma kezelésének egyébként fontos pontja), de a társadalmak többségében a problémára irányuló figyelem növekedése és az arra fordított jelentős anyagi erőforrások igénybevétele ellenére a korrupció hosszú távon sem csökken (sőt, még nőhet is, ahogy ezt a második cikk tárgyalásakor kifejtjük).

A korrupció kezelésének kulcsa ugyanis nem a szabályozás és nemzetközi egyezmények tömeges megváltoztatásában és elfogadásában rejlik, hanem a társadalom átnevelésében Ennek két követelménye van: a társadalom általában elítélje a korrupciót; az állam vezetői tudatosan és nyíltan szembe szálljanak a korrupt szereplőkkel (akár – sőt leginkább - saját párttársaik kirekesztésével és bíróság elé állításával is); és a korrupció valamennyi potenciális szereplőjében kialakuljon egyfajta tudatosság, ami csírájában ellehetetleníti a korrupt magatartást.

Szerintem ez utóbbit azonban a korrupcióellenes mozgalmak iparosodása inkább hátráltatja, ugyanis a standardizált folyamatok és látszatintézkedések pont a tudatos szerepvállalást nehezítik meg azzal, hogy azok átvételével a látszatintézkedések száma nőhet, de amikor a helyzet érezhetően ezek ellenére nem javul, az állampolgárok számára még nehezebb lesz elhinni azt, hogy a probléma kezelésének kulcsai ők maguk „hiszen a profiknak és a nemzetközi szervezeteknek sem sikerült, akkor nekik miért menne”.

A veszély ugyanakkor nagyon is valós, mivel a korrupcióellenes mozgalmak kiváló táptalajt nyújtanak a szerencselovagoknak, hiszen amíg a bőrszín vagy nem szerinti megkülönböztetés és az azzal kapcsolatos intézkedések hatékonysága jól mérhető, a korrupcióra általánosa elfogadott és jól működő mérőszámok még csak gyerekcipőben járnak, így a mozgalom hatékonysága is csak erős becsléssel állapítható meg, márpedig aki a második cikkben érintett rendszerszintű korrupcióban érdekelt, annak ez szintén kapóra jön…

III. Anna Persson, Bo Tohstein és Jan Teorell: „Miért sikertelenek a korrupcióellenes reformok? A rendszerszintű korrupció, mint kollektív cselekvési probléma” c. cikkének értékelés és kritikája

A cikkben tett megállapítások jól párhuzamba vonhatók a tréningen játszott XY kísérlettel. A rendszerszintű korrupcióval kapcsolatosan ugyanis helyesen állapítja meg a cikk, hogy ebben a játékban egy fajta elterjedtség felett aki kimarad többet veszít: egyrészt a családja megbecsülését, másrészt a munkahelyi környezet bizalmát, hiszen aki „nincsen benne a buliban” az szükségképpen gyanús a többiek szemében, ezért aztán jobban jár, ha ő is Y-t tesz… Sajnos ezzel kapcsolatosan a legtöbb tisztviselőnek -így nekem is – személyes tapasztalata is van, amiben az a legszebb, hogy legtöbbször a korrupt tisztviselőket nyíltan gyalázó személyek az elsők, akik szívességet akarnak kérni akkor, ha úgy érzik rászorulnak…

A cikk szerint a rendszer szintű korrupció nem számolható fel a tradicionális intézkedésekkel, mivel a rendszerben nincs olyan személy, aki a reformot számon kérhetné (tehát a klasszikus megbízó-ügynök rendszer megközelítésben rövidtávon a megbízó is a rendszer fenntartásában érdekelt).

A problémakört itt azzal egészíteném ki, hogy a számon kérés – ami a kezelés egyik leglényegesebb pontja – egyik fél számára sem előnyös, mivel mindenkinek vaj van a fején. Ilyen tekintetben a korrupcióellenes ipar által adott standard válaszok legfeljebb két dologra jók: politikai ellenfelek eltávolítására, és politikai demagógia igazolására („választási ígéretek teljesítésére”).

E tekintetben a cikk is az új játéklehetőséget tekinti megoldásnak, azonban szerintem ez egyáltalán nem (vagy csak nagyon nehezen) teljesíthető a korábbi tevékenységgel kapcsolatos amnesztia nélkül. Egy rendszer szinten korrupt berendezkedés esetén ugyanis sem a politikai, sem a gazdasági hatalom nem engedheti meg magának egy új szereplő bevonását, ugyanis az pont rajtuk kezdené a tisztogatást. Azt pedig még nehezebb elképzelni, hogy lenne olyan hiteles politikus, aki kiállna azzal, hogy „oké, mindenki tudja, hogy eddig mi történt, ezt elfelejtjük, de ezután aztán tényleg mindenkit elkaszálunk…”.

IV. A korrupcióellenes ipar és a rendszerszintű korrupció kapcsolata

A két cikk csak korlátozottan utal arra, hogy a két történet nagyon is kapcsolódik egymáshoz. A korrupcióellenes ipart ugyanis a rendszerszintű korrupció kiválóan a saját javára tudja fordítani: * a „megvásárolt” standard folyamatok átvételével olyan intézkedések látszatát keltheti, amivel a politikai bázisát növelheti. Ehhez mindössze annyit kell tennie, hogy az eddigi tevékenysége némileg szervezettebben és diszkrétebben folytatja; * nemzetközi egyezmények és szabályozások átvételével úgy javíthat a besorolásán, hogy a végrehajtás követelményeinek egyáltalán nem, vagy rosszabb esetben egy újabb korrupt szereplőn keresztül tesz eleget; * rosszabb esetben az új szabályozás és felderítési információk egyetlen célt fognak szolgálni: újabb eszköz lesz a politikai tisztogatások lefolytatásához (Kína!).

Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy ezen intézkedés-csomagok átvételének sajátos placebo hatása is lehet: a vezetők – egy fajta sajátos búcsú-cédula vásárláshoz hasonlóan – azzal a tudattal léphetnek újra a „kárhozat” útjára, hogy közben azért a lelki-ismeretüket is megsimogatták közben. Ezt a második cikkben „hawthorne” effektusként írták le, amikor a téma iránti figyelem is elég volt ahhoz, hogy a szereplők úgy érezzék, javulás történt a környezetben.

V. Zárszó

Fentiekből látszik, hogy a korrupció olyan komplex probléma, aminek kezelése mindig csakis a sajátos komplex környezet vizsgálatát követően, egyénileg meghatározott komplex intézkedések sorozatával javítható csak. Ezen folyamatoknak legalább olyan fontos részét kell, hogy képezze a társadalom képzése, mint az államapparátus ellenőrzési funkcióinak bővítése, a szabályozási környezet alakítása és a probléma kezelésével megbízott vezetők hitelessége.

Tudatos állampolgárként azt is figyelnünk kell, hogy a vezetők mikor próbálják csak a sajtot kiénekelni a szánkból, és mikor történik olyan fontos kezdeményezés, aminek támogatása a mi hosszú távú érdekeinknek is megfelel; kormánytisztviselőként pedig igyekezzünk olyan jó példával előjárni, ami később ezen kérdés képviselete során hiteles alapot képezhet.

--------------------------------------------
[ 1 ]. Robert Harris: „a korrupció a közszférában betöltött pozíció felhasználása magánjellegű előny szerzésére és a politikai folyamat aláásása személyes célok elérése érdekében” forrás: Global Crime 11. évfolyam 2. szám 266. old.
[ 2 ]. Global Crime: 263. old 3. bekezdés:”A téma iránti érdeklődés növekedését a bürokratikus önérdekkel is magyarázhatjuk. Ebből a szempontból a korrupció egy újabb ok, amelyre hivatkozva az érintett érdekcsoportok fenntarthatják magukat.
[ 3 ]. http://index.hu/kulfold/2015/05/02/kina_korrupcio_antikorrupcio_hszi_csin-ping_kinzas_partfegyelem/
[ 4 ]. Global Crime 275. old. utolsó bekezdés